# 2009. aug. 12. / Beloved Lone
A nagyanyám nem akarja, hogy egyedül legyek az elkövetkezendő két napban. Pedig annyira vágytam egy kis magányra, mert egész nyáron nem lehettem egymagamban egy egész napon át. Úgy lehetett volna lehetséges, hogy anyukám Tihanyban táboroztat, apukám dolgozik, tesóm meg elmegy barátnőzni egy hétre, és akkor csak én lettem volna itthon.
De nem, mert az nekem nem jó. Ezért kitalálta, hogy én majd megyek pénteken moziba nagypapával, meg hogy elmegyek hozzá... annyira, annyira, annyira ideges lettem (ahogy az nagyanyám esetében gyakran előfordul). Miért hiszi azt, hogy engem, ha egyedül vagyok, megöl az unalom? Ez egyáltalán nem így van!!!
Úgyhogy ment a huza-vona, bármit mondtam, nem engedett. Aztán anyukámnak elmondtam a dolgot telefonon. Ő azt mondta, majd beszél vele, megpróbálja enyhíteni a "büntetést" -.- ... Hát, annyit tudott tenni, hogy utána nagyanyám inkább úgy alakította, hogy eljön pénteken és lehet, hogy holnap is. Ez azért egy fokkal jobb, de hát még így sem szuper... nem hiszem el, hogy annyira nehéz békénhagyni egy kicsit...
Azt mondta, csak egy-két órára, és aztán meg előtte lehetek egyedül, de mi van, ha ez az egy-két óra, ahogy az évközbeni látogatásai során is lenni szokott volt, négy órába csúszik át? Azt nemakaroooom. Ajj, de legalább nem kell ide-oda mendegélni, ahhoz végképp semmi kedvem.
Szóval ez a gyönyörű helyzet.
Mellesleg, ma nagyon szar passzban volt a nagyika, reggeltől mindenkivel kiabált, a pakolásnál folyamatosan szarozott, ahogy annak lenni kell, aztán mikor útközben megemlítette, hogy majd én velük leszek csütörtökön, pénteken, amit addig nem tudtam, eltört a mécses, és akár szégyen, akár nem, haragomban elkezdtem itatni az egereket (amúgy ő ezt nem vette észre). Onnantól kezdve bármit csináltam, az rossz volt.
Kiszállunk a kocsiból, tesóm döntése alapján a kínai felé megyünk, mert nagyanyám kitalálta, hogy megetet bennünket. Én meg útközben mondom, hogy azért is jobb a kínai, mert 250 Ft egy nyeszlett zsemléért a McDonald'sban elég nagy pénzkidobás. Erre kiakad. Pedig elvileg csak azért mondtam, hogy kifejezzem, mennyivel jobb a kínai és hogy ezzel a pénztárcájukat "védem".
Ezután, mikor hazaértünk, be akartam menni a szobámba, és ott kipakolni, miután rámrikapodott, hogy ne zongorázzak, hanem inkább csomagoljak ki. Szóval, bementem, de ez nem tetszett neki, elkezdi azon az idióta hangon, hogy "ne ott pakolj benn, hanem itt, előttem, hogy megnézzem, mi van a táskában". Oké, kimegyek. Leültem a kanapéra, úgy kezdtem el kinyitni a táskát. Na, ezzel az volt a baja, hogy én közben ülök, majd megnézi, milyen leszek 70 éves koromban. Király...
És ez volt az a pont, ahol teljesen kiborultam. Nem akartam, tényleg nem akartam, de elkezdtem bőgni. Az a sok ordibálás, amit tőle el kellett viselni aznap, az a sok ellenséges szó, annyira, annyira megterhelő. Az ilyen alkalmakkor néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb lenne nélküle. (És tudom, milyen ocsmány gondolat ez.) Nem azt akarom, hogy meghaljon, jézusom, persze, hogy nem, csak... annyira elegünk van belőle néha!
Szóval bőgtem. Mikor ezt meglátta, azért kicsit engedett abból a borzalmas viselkedésből... csak fáj, hogy ahhoz, hogy észrevegye, milyen lelki sebeket ejt mindenkin, az kell, hogy ilyen reakciók kiváltásáig jutassa el az "áldozatát"... Eztán kipakoltam, és elmehettem zongorázni.
Egy fél órán át, megállás nélkül zongoráztam, hogy ne halljam, miket vág idegességében nagypapámhoz és tesómhoz. Utána kajáltunk, közben is ment a cirkusz, ami mostmár nem felém, hanem tesóm felé így "irányult" (hogy ő miért megy ilyen sokat a barátnőjéhez, satöbbi, satöbbi), vagy hogy mondjam...
Majd ismét vissza a zongorához, szóljon, szóljon, tegyen süketté...
Aztán, abban a megállapodásban, hogy holnap talán eljön, talán nem, de pénteken biztosan, nagy nehezen elmentek. Ahh...
Miért ilyen nehéz az élet, jön ez a kérdés ismét, ugye-ugye...
Aztán, hogy "vigasztaljam magam", megnéztem a Johnny Englisht. És bármennyire is csöpögősen fog hangzani, de abból a puffasztott kukoricából, amit közben ettem és amit nagymamám hozott fel, valahogy minden falat nem ízlett, mert tőle származott. Bár, ettől függetlenül, sokat ettem, mert nem lehet abbahagyni. Ugye, ugye, feltör a felszínes énem.

Na, mindegy. Amúgy maga a nyaralás egész jó volt, csak az idő nem kedvezett, bár úgyis volt benn is medence, na meg finom meleg szauna *.* (csak úgy mondom, hogy a kis faházban is volt szauna, de nemigen használtuk sajna). Ezenkívül megtanultam ismét sakkozni nagyapám jóvoltából, és meg is szerettem eléggé.
De ugye, ha nem nagymamám nincs ott, pár kellemetlen perccel kevesebb lett volna... sebaj, így is kellemes volt, szeretem a környezetváltozást.

Sokat írtam, nem? Derék ember vagy, ha elolvastad.
Az olvasásról jut eszembe. A Beszterce ostroma nagyon jó :] Csak az a baj, hogy úgy veszem észre, kicsit lassan olvasom. Bár kis betűk és teljes oldal tele van, de akkor is. De az is butaság, ha ezen rágódom, és nézegetem az oldalszámokat, közben meg a regényt nem élvezem... úgyhogy inkább próbálok tenni az oldalszámokra.

Betettem a HP2-t, de nem is nézem.