Regina Spektor: Soviet Kitsch
"Annak ellenére végig pozitív hangulatot közvetítő alkotás, hogy a Spektor lány meglehetősen neurotikus természetű, és annak ellenére végig felszabadult, önfeledt az előadásmód, hogy halálosan komoly dolgokat (is) tárgyal, magántitkokat is megoszt a hallgatóval. A szellős, levegős hangszerelés által pedig még inkább közel enged magához, még intimebb lesz az atmoszféra (melyet az apró nüanszok is segítenek, mint a lemezt nyitó lassú szívdobogás vagy Regina és kisöccse suttogó párbeszéde a „megcsókoltam az ajkad és vér ízét éreztem” kurjantással induló punk-attak előtt). A magának mindent megengedő (suttogó, sikítozó, hadaró, direkt hamis, affektáló, beatboxoló, hangutánzó, nyögdécselő), ezért szinte mindent közvetíteni képes énekhang gyakorlatilag már elvinné a produkciót, de még ott vannak a gyönyörű dalok is. Dalok a szerelemről, az álmatlanságról, a magányról, a barátságról, az elvágyódásról, a szénmonoxidról, költőkről, hajósokról, hétköznapokról, a világvégéről, vagy arról, hogy a világvége amúgy soha nem jön el. Dalok, melyek a legváratlanabb pillanatban csasztuskába váltanak, a zongora lehetőségeit maximálisan kihasználva ugrálnak a tempóban, vagy egyszerűen csak minimális eszközökkel okoznak maximális katarzist."
(est.hu)