# 2011. jan. 6. / A tacskó
Asszem a mai elnyerheti a legborzasztóbb sulis éjszaka díjat. Egy szokásosan fárasztó és nehéz szerda után hazajöttem ugye nyolckor, rohadt fáradtan és bágyadtan, és tízkor el is mentem aludni. És biztos voltam benne, hogy na most aztán semmi probléma nem lesz. Volt.
Szenvedtem, szenvedtem, szenvedtem, olvastam a Különös házasságot :3, próbáltam zenét hallgatni, számolni, csak úgy feküdve gondolkodni (meg nem gondolni semmire, de az sose megy, folyamatosan pörög az agyam, elég rémes), és bárhányszor ránéztem az órára és láttam milyen késő (már fél tizenkettő? már egy? már fél kettő?!?!?), dührohamban törtem ki, lassan arra gondoltam, hogy felkeltem anyukámat és addig nem hagyom békén amíg belém nem adagol hat kiló altatót. Reggel aztán ötórányi alvás után közöltem vele, hogy elegem van és hivatalosan is alvászavarosnak diagnosztizálom magam, de nem jött be neki az ötlet. Azt mondta, ad este homeopátiás altatós izét. JÓKOR SZÓLSZ MIKOR MÁR TANÉV ELEJE ÓTA ETTŐL SZENVEDEK!!! Ah.
Aztán beszédültem a suliba, végigszenvedtem egy duplaangolt, irodalmat, tesit (helyettesítéssel, szóval kellett csinálni dolgokat), megírtam végre elég szarul azt a hülye fizikadogát (holnap meg sorban angol-info-matek röpi :)). Aztán ofő és végül matek, yeah. Mikor a tanárnő mondott valami olyat, hogy "...és a függvénynek van képe" akkor Petra mellettem "és ennek a függvénynek még van képe?!... :||", aztán ezen elröhögtünk valami öt percet, és utána már minden vicces volt. :D Jaj, zseniálisan jók lesznek ezek a hetedik órás matekok, már látom előre.
Tesiöltözőbe meg bejött a legédesebb legfurább fekete hajú, magas fiú, aki mindig kifele néz a villamoson és senkivel se beszélget (legalábbis eddig egész évben láttam vagy kétszer emberi kontaktusban másokkal...), szóval bejött és nem tudom, hogy mondott-e valamit, mert háttal volt nekem, de már ahogy állt, abban is ott volt a... kétségbeesés vagy nemtom. :D A pulcsiját kereste és csak így nézegetett körbe, hogy hol van, és végül meglátta a radiátoron és kirohant. Úgy megölelgettem volna. Pont, mint azt a vizslát, amire tegnap este az utcán minden rosszallás nélkül a szememben ránéztem, ő meg visszanézett rám a véreres kis szemeivel és felnyüszítve elrohant a gazdájáááához. :D Édes volt. Embertől megijedő kutyát se láttam még, tőlem legalábbis egy se futott eddig el.
(Mellesleg mostanában realizálódott bennem, hogy minden bejegyzésben legalább egy, de legtöbbször két-három-négy zárójeles megjegyzést teszek. Beteges.)