Tulajdonképpen annyi a film, hogy hogyan sikerül kihoznia önmagából a sötét énjét egy frigid, anyuci által minden tekintetben elnyomott balerinának. Az egész egy összetett lelki folyamat, és a film különféle jelenetekkel ennek a procedúrának a különböző stádiumait mutatja be. Pont ezért, mikor az ember kijön a moziból, nem igazán tudja megmondani, hogy melyik fürdőszobás-tükrös-metrós-táncpróbás jelenet melyik után jött, csak azt a nyomasztó, verejtékes-küzdelmes érzést hagyja meg benned, az őrületet, ami egyre komolyabban behálózza a főszereplőnket is.

Az már a film elején kiderül, hogy Nina valószínűleg sosem volt teljesen komplett, és voltak előtte is beteges-kapargálós dolgai, amik egy ilyen szigorú világban és egy ilyen sokat elváró anya mellett nem is csoda. Erre még jön az, hogy közben semmi más nem is volt az életében a táncon kívül, és hát főleg a szexualitás maradt ki. Ekkor pedig jön a Hattyúk tava főszerepe, és neki el kéne tudni táncolni a lustful gonosz hattyút, és ott van az új táncos, Lily, akinek ez olyan jól megy, akiben Nina meglátja azt a szenvedélyt, amit magából is ki kéne hoznia, nem is beszélve a próbavezetőről, aki a kis csábós izmaival :D előszeretettel "simogatja" Ninát tanító célzattal.

Lily + Thomas + anyu = totális szexuális frusztráció. És most csodálkozzunk, hogy összeroppan? :( A film végén pedig egy reményeim szerint egyszer közhellyé váló mondatban (I was perfect) benne van minden, amire Nina törekedett: "megölte" Lilyt, legalábbis azt hitte, mert valójában magát, de Lily is kicsit ő volt (tiszta agyrém), felszabadította a gonoszt, eltáncolta a darab maradék részét már vérezve, és így, csodák csodája, kurva jól is csinálta, végre tökéletes volt az alakítása a fekete hattyú szerepében is.

Tanulság: imádom Natalie Portmant! :D Ahogy Lily hasbadöfése után először zokog, aztán a zokogás lassan, a sminkelő mozdulatokkal átmegy makacs céltudatos zümmögéssé, hát zseniális. Még több ilyet, Nat ♥!