#
2011. márc. 13. / Réponds à ma tendresse!
Kedden sikerült erőt venni magamon és kilépni a színjátszóról, szerintem
jó alakítást nyújtottam, már én sajnáltam a nénit a végén, hogy mennyire szeretné, hogy maradjak, meg ilyenek. De, aminek be kell következnie, az bekövetkezett, most már nincs több idegörlő muszájból járás és hétfőnként jóga közben nem kell majd azon gondolkodnom, menjek-e másnap vagy kihagyhatom-e megint. Végülis vicces, hogy év elején mennyit szenvedtem azért, hogy a kedd szabad legyen, abbahagytam az improvizációt (jó, mondjuk azt nem sajnálom már), szerdára tettem a zongorát és a zeneirodalmat is, ezzel egy rohadt nehéz napot generálva magamnak, de hát ha így alakult, akkor így kellett lennie.
Így hát kedd délután becsatlakoztam Dórihoz és Andihoz és elvittük Adrinak a nőnapi virágját (minden lány kapott az osztályban, ilyen édesek vagyunk), meg a jegyzeteinket, és egész jó délutánt töltöttünk ott el. Adriék kertesháza lett így az első otthon, ahol jártam az új oszálytársaim közül. Van egy olyan aranyos öccse. Meg kölcsönkaptam tőle a Harry Potter első részét angolul, most már mindjárt ki is végzem.
Utána pedig jött a szünet. Annyi izgalmas történt szerda óta, nem is tudom hol kezdjem! Például, szerdán szenvedtem, csütörtökön a nagymamámékkal töltöttem el egy csodás napot, pénteken találkoztam Eszterrel egy órát kábé, de hálisten utána este ismét szenvedhettem! Tegnap kaptam egy szép inget. Az jó volt. De ma megint szenvedhetek, mert L. Anna nem is jön be a városba, bár amúgy is csak a kibaszott hülye gyülekezetére jönne be, és milyen viczzes, menjek el én is mert angolul beszélnek! Ez olyan csudijó!
(Azt hiszem, elkezdhetek félni attól, hogy nincs is igazán jó barátom, akivel összefuthatnék a szünetekben, és valahogy az új osztály sem igazán változtatott ezen.)