#
2011. ápr. 25. / Egy élet ami csenddé lett
Confession #342: sosem láttam sem a Star Warst, sem a Mátrixot, sem a Gyűrűk urát, és mégis teljesnek érzem az életem. (Nem. De nem ezek a filmek fogják beteljesíteni.)
Tesóm anno nyert egy zeneszerzésversenyt, a fődíj pedig rohadt sok Libra-könyvutalvány, de abban a boltban meg csak idegennyelvű könyveket lehet kapni, tesóm pedig igazából magyarul is csak hebeg (gonosz vagyok), úgyhogy nem nagyon tudja mire használni. Azonban én igen. Meg is vettem pénteken angolul a HP3-at és Sylvia Plath The Bell Jar című alkotását. Most meg előre ideges vagyok, hogy feladnak egy kötelezőt a suliban, és nem olvashatom a Bell Jart, mikor már nagyon kíváncsi vagyok rá. Állítólag depressziós leszel tőle. I can't wait.
Holnap vége a tavaszi szünetnek, és borzasztóan unalmas volt. De sikerült rávenni magam, hogy ne azzal töltsem el, hogy sírjak, mert unalmas. Az nem segített volna rajta, ugyanolyan unalmas maradt volna.
A számítógépem meg olyan kibaszott hangosan zúg, hogy nem bírom elviselni. Új ventillátort akarok és egy néma gépet.
És ennek a fiúnak megfogni a csontjait. Csontosan ő az, aki kell nekem. (Nevetés.)