#
2011. máj. 17. / Free as my hair
I've had enough. This is my prayer: that I'll die living as free as my hair.
Amúgy két napja volt a blog két éves szülinapja, sírjunk egymás vállán. Két év örömei, fájdalmai, gondolatai - az én életem - all the questions I've asked, all the answers I've received, all my little emotions and experiences transformed into digital signs, stored at a blog service. I'm seriously touched. Not really. Sometimes I wonder why on earth I run a blog. The satisfying feeling I get when I finish an entry - it never goes away and it's one of the reasons I do this whole thing. But still, we have to admit, I don't have an exciting life. Tumblr users kind of understand it; I guess the reason they don't have a personal blog is that they find their
real lives boring. But personally, I think Tumblr ruins this whole blogging thing. It takes away its real meaning, nobody is trying to express theirselves or their thoughts anymore. They just reblog photos of cute boys and cameras and Lady Gaga. It's kind of... sad. Nevertheless (I love words like this okay?!), I don't want to stop writing this blog, don't be scared. I'll stick around till the world ends. LOL.
Kaptam irodalom ötöst. Meg befejeztem a New Yorkos infóprojektet, meg a Szigeti veszedelem című bestsellert olvasom, hát lehetetlen, halálra izgulom magam. ...Halálra izgulom fel bizonyos robosztus testalkatú egyedek láttán a suliban, vúúú :D Akik mindig ott vannak ahol én is és félek hogy egyszer megölnek mert idegesíti őket hogy rájuk téved a szemem. De nem tehetek róla.
Lady Gaga meg kapja össze magát. A Born This Way először hatalmas csalódás volt, tulajdonképpen egy langyos kis semmiség az egész, valljuk be. Utána jött a Judas, hitetetlen erős benne minden, kivéve a refrén, ami már nem meri a "sötétebb" elemeket továbbvinni, hanem visszatér a jól bevált tüctüc uncsi dúr akkordokhoz, ami már bejött a Bad Romance-nél is. Pedig azok a dubstepes részek, hát eargasm, mondjuk túlzásba nem vitte. A klip is pazar hozzá, az az esküvői ruha a legjobb a végén, amiben megkkkövezik. Az Edge of Glory nevetséges, az elején azok a szintihangok, hát nagymamám szintetizátora jutott eszembe, FTW? Jó, utána kicsit javul a színvonal, de hát túl kis vidám vagy nem tudom. A Hair, ami tegnap jött ki, éreztem, hogy bele fog mászni a fülembe, ha eleget hallgatom, és voilá! Valóban. Az 1:40-kor kezdődő sinister kíséret persze megint jobban tetszik, mint a refrén, de azért az is tűrhető.
Hamarosan meg jön az egész album, hát most két dolog történhet: akad rajta még olyan dal, ami megfog, vagy a harmadiknál megunom és inkább hagyom az egészet. Gaga határozottan nem okoz már akkora örömet, mint a Fame Monster idején. ÚRISTEN, mi van, igényes lett a fülem!? No way.