#
2011. máj. 2. / Kisérettségi - 2011
11-re bebukdácsoltam az iskolába, angol szóbeli kisérettségi volt, jíííháá. (Az írásbeli májusban lesz.) Először húztam egy képet, arról kellett eljutnom a témáig és öt percet beszélnem róla; nos én különböző sportokat ábrázoló montázst húztam, ami alapból megijesztett volna, mert nem ebben vagyok a leginkább jártasabb, de most szerencsém volt, mivel ez volt az, amire a legjobban felkészültem, ki is dolgoztam a füzetbe, átgondoltam, miket mondanék, hasonlók; viszont lehet, hogy emiatt is volt az, hogy ezerféle dolgot elmeséltem, de nem volt benne túl nagy rendszer. Egyszer személyes vonatkozást mondtam, a következő gondolat viszont már általánosabb volt, stb... úgyhogy egy kissé kagyvasz jött ki belőle. Azonban megmutatni megmutattam mindent, amit tudtam, és végülis nem igazán akadtam el vagy blokkoltam le. Volt még egy párbeszéd/role-play is; itt bizonyos Bálinttal voltam, aki bár néha elég kótyagos, viszont viszonylag jó angolos, úgyhogy ez itt jól jött. Én voltam az apa, ő meg a fiam, és felhívott telefonon, hogy mit főzzön az exchange studentjének: noodles with cottage cheese and bacon or goulash? El kellett volna magyaráznom, hogy melyik a gyorsabb és hogy mik a hozzávalók. Hát természetesen ez nem ment épp a legjobban, tulajdonképpen nem is beszéltünk arról, amiről kellett volna, és a felét végigpoénkodtuk, de a két tanár, aki vizsgáztatott, már szerintem elég fáradtak voltak (ha jól számolom, már nyolc pár volt előttünk benn), és mindenen röhögtek. Az egyikük a mi angoltanárunk volt, na hát én őt még soha nem hallottam ennyire őszintén és sokat nevetni. :D Vicces volt. Amúgy elmeséltem nekik, hogy minden héten I do yoga, ami szerintem jó pont volt, mert mindketten jógáznak ők is. :D Jíííháá! A jóga egyesítő ereje.
Hazafelé a villamoson meg bemutatkozott nekem Norbi, és közölte, hogy heroinfüggő, majd kérdezte, hogy zenélek-e. Azt mondta, árad belőlem a zene. Érdekes volt. Igazából az ilyen közlékeny és kicsit mentálisan zavart utazótársakkal általában az van, hogy 90%-om azt mondja, hogy úristen, ő idegen és nem kéne válaszolnod és legyen a hasad görcsben!, és ez is az, ami eluralkodik rajtam, de közben olyan jó lenne ezeket elengedni, és belegondoltam, hogy mennyivel elviselhetőbb lenne a tömegközlekedés, ha nem félnénk megszólítani a szemközt ülőt, vagy beszélgetni egyet, egyszerűen mert embertársak vagyunk. Szerintem rengeteg hajléktalan van, akinek pár emberi szó százszor többet jelentene, mint egy kis koppanó aprópénz. Persze szép szavak ezek, de én is minden idegentől eltávolodom a villamoson, ha lehet, és inkább az ablakon nézek ki... hát ja.