# 2011. jún. 8. / Holdfelkelte
Néha úgy megcsókolnám, vagy inkább csak megölelném és elbambulnék a szépségén egy ideig. Gyönyörű volt ma is a buszon, ahogy a napfény bearanyozta a sziluettjét (nem tudom nem nyálasan megfogalmazni ezt), és mosolygott, és olyan őszintén tette. Tetszik az is, hogy nem nagyon megy neki az angol, és ahogy hullámzik a hangja nevetés közben, amit akár le is lehetne kottázni. Valójában nem is akarok semmilyen testi kontaktus velet, nézni sokkal többet jelent. Aztán emlékeztetem magam automatikusan, hogy én "elvileg" fiúk után érdeklődöm, és amikor meglátok valahol egy igazán jóképű srácot, akkor mentálisan megcsípem magam, hogy "héé, ilyenek mellett hogy jöhet be egy lány is?" De nem akarok görcsösen semmiféle orientációt teljesen jellemzőnek állítani vagy magamra erőltetni, azt akarom, hogy úgy alakuljak, ahogy fogok.
Csak hogy Vele, mivel hogy lány, persze meg elképzelhetetlen lenne számomra az, ami a legtöbb hetero fiút foglalkoztatná egy lánnyal kapcsolatban. Elégnek érezném csak nézni őt és a közelében lenni, és a személyisége és minden, ami ő. De ez az érzés vele kapcsolatban, ez is periodikus, és van, hogy teljesen elmúlik, és nem is értem magam. Amúgy sem értem. Semmit se. Az ilyenek felzaklatják a gondosan felépített értékrendem és világom. És a legviccesebb, hogy nem is zavar az egész, mert tudom, hogy úgysem lesz belőle semmi, mert én sem akarom. De mégis. Egyszerűen jólesik az egész élmény. Gazdagabbá tesz, mondhatjuk úgy is.