#
2011. júl. 29. / Tihamér
Ma, mikor hazajöttünk a nyaralásból, akkor találtam meg, ahogy holtan fekszik a kalitka alján. Ijesztő, szörnyű látvány volt. Remélem, nem szenvedett. Egyáltalán bele sem gondoltam soha, hogy ez ilyen hamar megtörténne, mert 10-15 évet is szoktak a papagájoknak jósolni. Olyan szívszorító érzés volt, azt hittem, akkor is meglesz még, mikor leérettségizem, mikor majd egyetemista leszek. Mindig itt volt mellettem, minden nap láttam, hallottam... és most meg már hirtelen nincs.
Én nem igazán hiszek semmiben, de ilyenkor jövök rá, hogy mégis miért kell mindenkinek valamilyen támasz. Jó lenne azt hinni, hogy nem ment el örökre, csak újjászületett. De ez is csak önmagam megjátszása lenne, mert nincs benne a szívem mélyében ez a hit.
El sem tudom képzelni, mi baja lehetett. Kajájuk rengeteg volt, víz is. Ha betegség volt, akkor meg abban bízom nagyon-nagyon, hogy nem fertőző, és nem kapta el Zoé is. Akkor Zoé kap majd egy új társat, mert társas lények, rossz nekik egyedül. Jaj, csak maradjon meg, nem bírnám elviselni, ha ő is elmenne.
Tihamér olyan szépséges volt. A madarak a legszebb teremtmények az állatvilágban. Már a nyaralás alatt kitaláltam, hogy ornitológus leszek. Miért ne?