#
2011. júl. 2. / Triumph over yourself
Szerdán leutaztunk Andival és Dórival Annához, aki sosem volt hajlandó feljönni bármilyen találkozóra a városba - ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Elég lehangoló kisvárosban lakik, még az utcájuk is lehangoló, nade a kert... valami eszméletlen szép! Dús, zöld fű, kis veteményeskert hátul, és nagyon is természetesnek tűnő halastavacska. Lehet a halakat színes kis izével etetni. Haláli jó. Bömböltettünk a Born This Way album dalait, kentkupéztunk (kábé három kört), zabáltunk... és Annának adtam egy tizenöt perces jóga gyorstalpalót. Furcsa, de ott, a hatalmas fűben, a napfény alatt sikerült a legjobban ellazulnom és relaxálnom eddig életemben - legszívesebben örökre ottmaradtam volna. Aztán kimentünk bicajozni, három bicaj volt de négyen voltunk, így negyed óra szenvedés után (mindenféle variációban kipróbálták a hátul ülést a lányok) végül Anna meg Dóri felváltva futottak mellettünk... hehe. Mire az utcájukból eljutottunk az erdő széléig, rohadtul elkezdett esni az eső, és úgy megáztunk, hogy csavarni lehetett volna belőlünk a vizet.
A visszautazás már kevésbé volt kellemes - Andi anyukája meg az ő barátja hoztak minket vissza kocsival, és eléggé... érdekes stílusa van az anyukájának. Persze jó arc, de nem szoktam hozzá a káromkodó muterekhez. Kínos volt egy kissé.
Csütörtökön Begirával találkoztam és körülbelül Pest felét végigbékávéztuk, jó volt, bár az eső közbeavatkozott. És ismét csak megáztam hazafelé, úgyhogy már meg vagyok fázva kissé, de nem probléma.
Ma pedig kimentem futni, de nem túl bizakodóan... ötször öt perc futás és három perc séta volt a mai adag, és mivel a múltkor pénteken kicsit elbuktam (ezt szeretem a borzasztó fülledt, párás, izzasztó levegőnek betudni), és nem tudtam mindent pontosan végigcsinálni, ezért kicsit elhagyott az önbizalmam - de adott is egy kis extra löketet ez az apró balsiker, hogy most sikerüljön! És baszki... sikerült. Teljességgel lehetetlennek tűnt a feladat, de a mádodik öt perces futós szakasz után, a séta alatt kicsit elbeszélgettem magammal. "Sikerülni fog. Miért ne sikerülne? Megvan hozzá minden fizikai adottságod, meg tudod csinálni még a maradék kétszer ötöt. Csak az agyad mondja, hogy nem akarja, de a testednek menne. Ne legyél olyan, mint egy ötéves." És bevált. Szinte holtpont nélkül lefutottam az egészet. Ahhh, először győztem le igazán önmagam, és hihetetlenül jó érzés volt. Végre valami, amire tényleg büszke vagyok. Még jól is esett néha a futás, ha már benne voltam. Ami a legfontosabb: ha már ezt végig tudtam csinálni, akkor menni fog máskor is, rá lehet húzni még egy percet. Asszem most jön a neheze. Megtanulni minden alkalommal legyőzni magam.