Kritikus vagyok Gagával szemben, nem akarok elvakult rajongójává válni soha, így vannak dolgai, amiket támogatok és mik bejönnek, míg van, hogy néha túlzónak tartom vagy mesterkéltnek, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakítja a karrierjét, az imidzsét, de néha rámjön az érzés, hogy egyszerűen oda akarok rohanni hozzá és összeölelgetni alaposan!

Valahogy sikerül neki csillogónak-botrányosnak és őszintének is lennie egyszerre. És ez nagyon meggyőző valahol. Felveszi azokat a néha hátborzongató, kreatív ruhákat, előadja a kis színpadias allűrjeit és alapjában véve színészkedik, de aztán leül egy interjúhoz és annyira... emberinek tűnik. Miközben még mindig színpadias. Ez az, ami olyan varázslatos benne: jól csinálja ezt a kétoldalúságot. Egyszerre tűnik a plasztik, összerakott alkotásnak és a barátságos, kicsit őrült csajnak a szomszédból, akivel lefutnék a kedvenc Lower East Side-i kávézónkba dumálni egyet.