# 2011. nov. 14. / The exchange I.
Fú. Hát. Megérkezett Nis, háromnegyed egykor ismertem meg a Keletinél, és igazából az egész nap, ami az iskolai ebédből, a városnézésből és a get-to-know partyból állt, végig egy parázásban telt, hogy minek vállaltam be ezt az egészet, meg semmi közös témánk nem lesz, kínos az egész, igazából nem is nagyon beszélgettem vele, olyan zárkózott meg szürke meg fura volt ez a hatalmas kétméteres srác. Inkább Annával dumáltunk egész nap arról, hogy hogy félünk, meg hogy mennyire gáz-e, hogy nem megyünk oda hozzá. Azért így a csoportos kínosság is megvan, ezt az esti ismerkedős buliban éreztük, hogy nem tűntek olyan lelkesnek, de nyilván az is közrejátszott, hogy iszonyú fáradtak most. A villamoson aztán már csak ketten voltunk, és ott enyhén felszakadt a jég, végig beszélgettünk úgy-ahogy, az ő német módján. Kérdezgettem előző diákcseréiről (kétszer volt Texasban például, és nagyon imádta), meg a sportokról, mert szinte csak az igazgatja, úgy látom, de mikor én mondtam valami hosszabb dolgot, akkor mindig csak egy "okay" volt a válasz, mintha csak azt mondaná "I get it, I don't care". Persze, hogy csak bemesélem, de akkor is furcsa. Meg az akcentusa is elég nehezen érthető. Meg a humora, ami nincs. Meg így minden, annyira megcsap az idegensége, de hát... legalább érdekes. Mikor megkérdeztem, milyen könyveket olvas, és magához képest tiszta lelkesen magyarázni kezdte, és egy szót sem értettem, de azért nagy lelkesen bólogattam én is... kilenc körül értünk haza, és aztán már hagytam szegényt a szobájában, legyen el, nem akarok a nyakán lenni, én se élvezném. Szóval itthon már nem olyan para. Most nem is vonok le nagyobb következtetést azért - bár nehéz megállnom -, de délután még rosszabbra számítottam, mint ami a legvégére lett. Huh. Igen, mindent képes vagyok túlelemezni, ez a legrosszabb tulajdonságom.