# 2012. jan. 10. / Cica :(
Jahj, istenem, nagyon nagy kalandban volt részem az elmúlt egy órában... nem fogom tudni kiheverni egy ideig, találtam egy kiscicát a házunk előtt, didergett, nyávogott, sírdogált, és ott álltam egy tíz percet, hogy most felvigyem-e vagy sem, mert persze azt diktálta a szívem, hogy segíteni kell (és pont előtte öt perccel gondolkodtam a cicatartásról, mielőtt megláttam). Fel is hoztam végül, mert anyukám telefonban annyit mondott, hogy akkor etessem meg, majd a többit kitaláljuk. Iszonyú szép cica volt, fehér alapon voltak barna meg fekete foltjai. Ivott egy kis tejet, és evet jó sok kenyeret, aztán elbóbiskolt egy kicsit, én meg lázas telefonálásban voltam anyukámmal, annyira nem tudtam, mit tegyek. Mama egy idő után már lassan átállt arra az oldalra, hogy jó, tartsuk meg, meg nem is lesz akkora galiba valószínűleg, én meg arra gondoltam, hogy ez egy hatalmas felelősség, amire azért nem készítettem magam nagyon fel, és nem akarom magamra vállalni, hogy aztán meg véletlenül elhanyagoljam, vagy valami ilyen, szóval teljes háború zajlott a szívemben, nagyon szar érzés volt. Egyszer le is vittem, hogy visszateszem oda, ahol találtam, aztán ahogy ott megint nyivákolni kezdett, nem bírtam otthagyni, másodszor is levittem, és akkor egy hapek megkérdezte, hogy én találtam-e a cicát, amit épp letettem. Mondtam, hogy igen, csak nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek vele, ő meg kérdezte, hogy fiú-e vagy lány, mert hogy van otthon egy fiú macskája, és ha nem kell, akkor elvinné. Azt hiszem cigány volt, de valahogy megbízhatónak láttam (lehet, hogy csak a helyzetem miatt akartam annak hinni, jajj), meg becsületesnek, rákérdeztem többször is, hogy tényleg vigyázik-e majd rá, és bízhatok-e benne, és hát végül odaadtam neki. Nem olyan arcúnak tűnt, aki titokban macskákat kínoz, vagy nemtom... ráadásul mikor olyat szóltam, hogy "lehet, inkább megtartom", akkor csak feltartotta a kezét, hogy "nyugodtan!", szóval nem ragaszkodott annyira. Tudom, most biztos felelőtlennek tartanának ezért, de annyira össze voltam zavarva, én nem terveztem komolyan egy cicát, csak álmodoztam róla, és nem akarom, hogy nyűg legyen a családomnak, vagy bármi, amit megbánok. Biztos jó helye lesz ott. Hogy fogom én ezt feldolgozni? :((((
Túl sem szabad gondolkodnom és magamra vennem. Ez sajnos bárkivel megtörténhet, hogy nem fogadhat be egy kóbor állatot, bármekkora szívfájdalom. Majd egyszer, ha kertesházunk lesz, egy menhelyi macska örökbefogadásával lendítem jobb szintre a karmámat.  Nyugi, nyugi.