# 2012. jan. 3. / Hadd tűnjek el a föld alá
Ez a nap körülbelül egy negatív részegségre hasonlított, vagy nem is tudom. Egész hasonlóan éreztem magam, mint szilveszterkor, csak a feldobottság helyett az iszonytató álmosság  volt rajtam végig, de közben úgy éreztem, mindenkivel szívesen leállnék egy vicces beszélgetésre. Fogorvosnál is voltunk, aztán tesin meg a tanár úr lehívott a pályáról frizbimeccs (lol, de komolyan) közben, hogy legyek csere, és közölte velem, hogy bár nincsenek illúziói a testneveléshez fűződő attitűdömmel kapcsolatban, de ma még önmagamat is alulmúltam. Ez valahol megtisztelő, mert azt jelenti, hogy tartok egy szintet így a passzivitáson belül. Aztán mély filozófikus beszélgetésbe kezdtünk a karácsonyról, meg az ünneplésről eleve, hogy az ajándék "a szeretet materializált kinyilvánítása, de mivel a szeretet egy eléggé dematerizált dolog, ezért kétséges, hogy lehet-e egyáltalán adekvát egy ajándék". Ja. Gondolom.
Hazaszédelegtem, úgy, hogy közben még a hasam is szét akart robbani, itthon meg négykor lefeküdtem, és ötkor fel akartam kelteni magam, mivel hétre kellett volna menni összhangra... nos, ebből az lett, hogy ötkor valóban  konstatáltam, hogy csörög a telefon, majd így ez valahogy továbbsiklot a tudatomban, és folytattam az alvást, és fél nyolckor keltem fel, az ilyenkor ismerős iszonyú pánikkal, hogy úristen, nem mentem be órára. Felhívtam rögtön a tanárnőt, és bocsánatot kértem százszor, megbeszéltük, hogy pénteken megyek be inkább; és komolyan, nagyon rég nem szégyelltem még magam ennyire, és éreztem magam ilyen hülyének és gáznak, legszívesebben elsüllyedtem volna. Azt pedig meg sem említem, hogy reggel felszállt a villamosra B, lehet, hogy meglátott, lehet, hogy nem, mondjuk átült pár pillanat után egy olyan ülésre, ahol háttal volt nekem, úgyhogy lehet, hogy észrevett, és gyorsan obsessed-tenthgrader-biztos pozícióba helyezkedett. A lényeg, hogy ezalatt az út alatt is az történt, mint vele kapcsolatban mindig: először öt percig úgy dobog a szívem, hogy fizikai fájdalmat okoz, aztán meg átgondolok mindent, ami vele kapcsolatban történt velem, és mindent olyan cikinek érzek, hogy hihetetlen. Néztem ki az ablakon, és önmagam meghánytatása illetve egy utcáról felszedett téglával önmagam fejbekólintása között vaciláltam. Iszonyú jó. Egy szóval, igazi, szomorú tipikus szétesett január harmadika volt.