# 2012. jan. 2. / Szofi
Találkoztam Sz. Dórival, már pár napja megbeszéltük, úgy éreztem ugyanis, hogy ő még az életem egy elvarratlan szála, nem hagyhatom így, hogy félévente ír nekem, hogy fussunk össze, hogy keresi még a barátságomat, én meg valahogy lerázom és szarkasztikusan kritizálom másoknak, de nem teszek semmit, hogy tényleg lezárjam. Kettőre beszéltük meg a mekinél, vettem egy kapucsínót, és vártam, vártam, aztán fél óra múlva mégis meguntam (a harag pedig fortyogott bennem, ki is találtam, hogy "olvasok be neki" facebookon, hogy írom meg neki paraszt módon, hogy nem vágyom már a társaságára), de hálistennek felhívott, hogy messziről jön, és azért késett, és nagyon sajnálja, úgyhogy visszasétáltam mégis, közben bátyámmal is összefutottam útközben, szidtam egy sort neki is.
De az igazság, hogy teljesen simán ment a dolog. Teljesen megértette, mit akarok mondani, hogy már nem szokott hiányozni, hogy szerettem őt és szerettem vele lenni, de már annyira másnak érzem magam, hogy kiapadt az én részemről a barátság. És semmi csöpögős meggyőzögetés a részéről, amire számítottam volna, semmi érzelmi zsarolás. Elfogadta. Sajnáltam nagyon. De miért lenne jó valami nem is igazit erőltetésből életben tartani, mint inkább kimondani az igazságot? Valami gyenge kis szofival kínált meg, az is olyan volt, mint ez a találkozás: elvileg cigi, de tényleg csak jelképes még a füst is, olyan, mintha egy két méterrel arrébb dohányzó ember füstjét szívnád le. Sétáltunk egy fura kört, Oktogon, Andrássy, Operánál vissza az Oktogonra. Ez is. Olyan céltalan. Még mindig egy kedves és szeretettel teli lány, de közben nem éreztem semmit igazán, nem volt tartalma a beszélgetésnek érzelmileg, bár minek is várnám el, miután kábé "kidobom". Csak sajnos sokszor éreztem ezt előtte régebben is, amikor nem akartam ezt átgondolni inkább, hiszen akkor még nagy barátomnak tartottam. Fura, fura. Mikor elköszöntünk, mondta, hogy azért évente találkozhatnánk így, ha csak annyi. Gondolom, fogunk is még. Ennyit "megérdemel".
Aztán meg ültem a buszon, és egy faszfejnek éreztem magam. Egy üres faszfejnek. Minden összeért, egy kör bezárult, ő is felfogta teljesen, mit érzek, és az egész nem is volt olyan gáz, mint hittem, de mindez nem változtat rajta, hogy üres faszfejnek érzem magam. Most viszont, itthon ülve, teljesen kitisztultam. Kellett ez.
Nagyon kellemes idő volt a városban, és mostmár a holnapi suli miatt sem pánikolok. Asszem mindig van valahogy. Növök.