# 2012. febr. 22. / Egy eseménytelen nap margójára
Ma reggel ismét torokfájással és enyhe orrdugulással ébredtem, anyukám pedig ragaszkodott hozzá, hogy maradjak itthon. Én ilyen alkalmakkor mindig nagyon nagy dilemmába kerülök, mert bár szeretem szidni a sulit, de hiányozni még jobban gyűlölök, és most ráadásul egyáltalán nem voltam beteg beteg, máskor is mentem már be ilyen állapotban, csak ez most több napja fennáll, és anyukám úgy vélte, muszáj pihennem. No végül itthon voltam. Abban az ürességben volt valami fojtogató, amit éreztem, ahogy besütött a nap, ránézek az órára, és tudom, hogy máskor ebben az időpontban például föcin csücsülök, most viszont az ágyból nézem a plafont, és azt érzem, amit mások unalomnak hívnak, csak én ugye szeretem az érzéseim túlmisztifikálni és "plathesíteni".
Már a második teámat ittam, mikor elkezdtem nézni Woody Allen Manhattanjét, de fél óra után ezt is feladtam, egy órakor megírtam a holnapi leckét, már csak törit és irodalmat kell tanulgatni. Pizzát is rendeltem. Tesóm szobájából pedig masszív fűszag ömlött, úgyhogy benéztem, és láttam, amint tekeri a jointot, de nem itthon szívta el, hanem elvitte. Azt mondta, csellóórára megy. Hmm, vajon a tanárral együtt tép be? Megvallom, volt olyan ötletem reggel, hogy megkérdezem, nem szívhatok-e el vele egyet, úgyis egyedül vagyok most jópár óráig, és ott volt a hasamban az az ugrálás, ami előjön, mikor valami izgalmasnak már csak az eshetősége is megvan. De aztán nem volt pofám hozzá. Nagymamám meg telefonon a lelkemre kötötte, hogy menjek holnap orvoshoz. Freaking exciting.
Leugrottam a tér kis antikváriumába, imádom ezt a nénit egyszerűen. Annyi jóindulat, kedvesség, bölcsesség árad a szemeiből, hogy csakna, és az a dohos könyvszag, ami mindent betölt a körülbelül tíz négyzetméteres helyiségben, felbecsülhetetlen értékű. Egy Pendragon legendát és Büszkeség és balítéletet hoztam, miután az Üvöltő szelekből megírtuk a dolgozatot, és most március közepéig nincs kötelező, akkor lesz majd a Csongor és Tünde. Ó, engem nem annyira ragadott magával Wuthering Heights, mint ahogy vártam, mert hogy jaj angol klasszikus jaj jaj. Az a baj, hogy mikor a tankönyvi elemzést elolvasom, mindig meggyőz róla, hogy szerkesztésével, szimbólumaival és a különleges narratív technikáival milyen kimagaslót alkotott az írónő, csak mindezeket az erényeket nem érzem a könyv olvasása közben. Remélem csak én vagyok még túl járatlan irodalomtörténetileg, hogy nem tudom felmérni a dolgok súlyát. Ezek miatt is kell majd tíz év múlva ismét nekiülni az ilyen kötelezőknek - pedig én most is teljesen nyitott szívvel és mindenféle ellenérzés nélkül ülök nekik. Jaj jaj Dávid olyan érett és különleges vagy és mindenkitől különbözöl.
Délelőtt Petra felhívott, hogy érdeklődjön, Szofi meg Adri pedig édes smst küldött. Ha másért nem is, hát az ilyen szívmelengető dolgokért érdemes otthon maradni.