# 2012. máj. 6. / Cangizás
Olyan viccesek az ilyen kétségbeesett napvége próbálkozásaim, amiket azért teszek, hogy úgy érezzem, teljes volt a napom, vagy hogy ma is előbbre léptem a spirituális missziómon. Bullshit. Kimentem bicajozni idén először, ami egyrészt arra jó volt, hogy rájöjjek, hogy mindig szerencsétlenkedni fogok és bizonytalan bicajos leszek ha nem ülök rá és vállalom önként a városi bénázás próbálkozásokat, de ezen kívül csak arra döbbentett rá, hogy már nem jönnek be az ilyen "jajneérezzemmagamszarul" típusú pótcselekvések. Mert egyedül suhanni és érezni a virágzó izék illatát talán nagyon szép élmény, de inkább a foreveralone-mutatómat erősíti, a nap meg még mindig hasztalan marad, mert húsz perc múlva úgyis hazatekerek inkább. Mert akármit akarok hinni, nem móka egyedül.
Háháh, legalább mára is megvolt a napi drámaadag, ami miatt aztán sajnálhatom magam és előadhatom a Dávid szomorú története ma esti epizódját is.