# 2012. aug. 15. / Blah
Elég elég elég már - és tudom hogy nyilván megint túl messzemenő következtetéseket vonok le a nap valami apró részletéből - de már az nem ígért sok jót, amilyen hangulatban felkeltem, 7:50, irány jógázni, de közben nagyon szívesen csak álltam volna örökre az órát bámulva itt a szobám közepén, és nem teszem ki a lábam, anyám még rá is erősített balsejtelmemre, megkérdezte, biztos hogy akarok-e menni, nem kéne-e inkább pihenni (mert a futástól kivan mindig a vádlim + bokám, na meg tegnapelőtt kipróbáltam a Mandala nevű jógastúdiót is), ez már szinte meggyőzött, hogy haggyuk az egészet, de aztán a legvégén mégis ő küldött el, mert hogy ha nem megyek, akkor úgyis csak dühöngök egész reggel, hogy miért keltem fel, stb. (Amúgy nem tettem volna ezt.)
Jólvan, igaz, végülis végig tudom csinálni, max ma nem lesz katarzis, vagy kicsit bágyadtabb leszek - ehelyett már a legelső légzőgyakorlatnál mintha egyre távolabb kerülnék a tükörtől és önmagamtól, koncentráció nuku, és életemben először megcsináltam azt, hogy több póz alatt leültem, meg átfeküdtem őket, és néztem ki az agyamból, és nem erőltettem meg magam, és hagytam a francba. Így jött a felismerés, hogy nem akarok már küzdeni ahogy az egész nyár folyton egy küzdelem: küzdök, hogy ne engedjem belesüllyedni magam a letargiába, hogy vegyem könnyedén a dolgokat, hogy ne küzdjek, meg nemes célokért is persze, mint a jóga vagy a futás, de ettől még minden napnak az elején és a végén és a közepén ott van ez az akarás és drukkolás, hogy összejöjjenek a dolgok, hogy ne legyen kínos a találka, hogy fenntartsam az érdeklődő arckifejezést, még ha untat is a másik,  egyszerűen unalmas. Nem mintha év közben nem ugyanez menne. Nem lehetne megadni önmagunk, beszolgáltatni, kész, vége? És nem a halálra gondolok, persze, hogy nem, eszem ágába sincs meghalni, épp ellenkezőleg. Ez a kényelmetlen-ügyetlen-kínos-esetlenség, na ez nem kell.
Tehát nagy levegőt kell majd venni két-három nap múlva (mert most pár napig muszáj szüneteltetnem minden győzd-le-önmagad típusú sporttevékenységet, ha meg akarom tartani a józan eszem), és azt mondani, hogy volt egy kudarc (ami valami perverz módon mellesleg még jól is esett, mint ahogy az az egyes irodalomröpi év közben, a jelzés, hogy ne vegyek semmit langyosan bebiztosítottnak, se a magyar ötöst, se azt, hogy a hot yoga nekem már egy piece of cake), de ez nem  lesz elég, hogy visszatántorodjak. Blahhh. Blahh. Blabbblalhlbalhb.