# 2012. aug. 30. / Boldog boldog
Gyönyörű napom volt. Reggel nem túl sokat tudtam beszélgetni Petrával, kábé egy órát csak, mert késett, és ment ő is kozmihoz pont ma, de ez jól indította a dolgokat; két órám volt dél és kettő között, amit valahogy el kellett ütnöm. A Margit híd budai hídfőjétől elkezdtem felfelé bolyongani a Rózsadombon, és teljesen véletlenül rátaláltam a Mansfeld Péter park (mit park? hat szék meg valami emlékmű) nevű közterületre. Nagyon szép volt onnan a kilátás a Parlamentre meg a Dunára, és ott ültem egy órát, zenét hallgatva, meg élvezve a létezést, na. Amikor leültem, ott volt épp egy nagyon jóképű, félmeztelenre vetkőzött, szakállas pasas, aki angolul beszélt a telefonján; utána volt egy enyhén putri-kinézetű fiú-lány páros, akik elsétáltak előttem; egy lány biciklivel, aki, mikor távozott, köszönt nekem; egy pasi egy vizslával; és végül két korombelinek tűnő srác, akikkel aztán lenn a Margit körúton is találkoztam, ahogy gyrost vesznek, majd ugyanabba az utcába fordultak be, ahova én, és szerintem felismertek - valahol élveztem a lonely weirdo creeping around downtown szerepet, aminek, gondolom, a szemükben tűntem. Pedig volt úticélom, és ez igazolta a vírdóságot. Nem mintha vágynék igazolásra. De persze, mégis vágyok, sajnos.
Nagyon szeretem a kozmetikus csajt, az biztos. Olyan nyugodt és pozitív kisugárzása van, és mindezt aközben is tudja felém sugározni, hogy a mitesszereket nyomkodja az orromon. A múltkorinál gyorsabban végeztünk, mondjuk így is volt két óra. És megtanulta a nevem, vagy hatszor el is mondta, valamiért jól esett. "Dávid, bocsi, de muszáj kinyomnom ezt a pattanást is, mert nem fair, hogy ha nem nyomom ki, akkor te fogod otthon, és az még rosszabb." "Dávid, már csak ezt az egyet kell kibírni itt." "Jólvan Dávid, végeztünk." "Hát, szia, Dávid."
Aztán most este öt emberrel is megosztottam, hogy jajderossz, mert rámjött az esti-meleg-önsajnálós roham. Megbeszéltem a suliból az egyetlen olyan sráccal, akiről tudom, hogy meleg; Jackkel, az olasszal (akit utálok kicsit, mert már volt fiúja, és kiverték együtt, és csinálta is már fiúval, top volt, és most csaja van, és ah); Andrissal, az osztálytársammal, akinek megírtam, hogy hiányzik, és asszem komolyan is gondoltam; egy jófej magyar meleg sráccal Tumblr-n, aki felajánlotta, hogy ha akarok meleg baráti kört, akkor csatlakozhatok hozzájuk hétvégén este (ugyanis erről is panaszoltam a levélben, de nyilván nem fogok, mert este, és ivás, és anyám, és jaj); ééés aztán végül az örök végső állomásommal, Petrával. Petra, Petra. Aki hozzám hasonlóan járatlan mindenben, de talán nem is ez a fő erénye, hanem az, hogy barát. Jahj. Ez folyt le közöttünk Facebookon:
Petra: Most megbántottalak, nem-e?
Én: Neeeeem. Te paranoiás vagy. Szerintem elért a barátságunk egy olyan szintet, ahol ilyen piti dolgokon nem sértegetődünk meg, nem? Mondjuk azt, hogy elért. Ma ilyen nagy szavak éjszakája van nálam, bocsi...
P: Ha csöpögősen akarok fogalmazni, akkor kevés olyan barátom van, mint te és nem akarlak megbántani no :))
Én: Jaj, nálad is!!! Szeretlek!
P: Én is!!