# 2012. aug. 7. / bump into (phr. v.): to meet by chance
A hannoveri Primarkban vett, kék-fekete csíkos pólóm, a szürke rövidnadrág, ami még egy nagyon-nagyon régi hosszúnadrág maradványa, és a saru. Nagyon tetszem magamnak, magabiztosan mérek végig mindenkit a buszon. A hajam, annak ellenére, hogy nincs felvaxozva vagy bármilyen módon beállítva, mégis jól néz ki; lazán hullnak a homlokomra az egyenes hajfürtök, ezáltal csak minimális benne a jókisfiúfrizura-érzés. Könnyedén sétálok be a jógastúdiónak helyet adó házba, amit amúgy nagyon szeretek, hatalmas, tágas lépcsőház, és van egy belső udvara, ami anakronisztikus módon iszonyú zöld; pedig pár méterrel arrébb a teljesen növénytelen belváros fut szét. Kész vagyok esélyt adni magamnak, hogy végre értelmes módon eltöltsek egy napot.
Ott volt az órán egy srác, aki az előző stúdióban oktatott egy ideig, én kábé csak három óráján voltam, nem voltak rosszak, de akkor már eléggé eltávolodóban voltam attól a helytől "lelkileg". Aztán  felvett a Facebook-csoportba, amit létrehozott (ez eléggé nyomasztott kezdetben, ugyanis nem nagyon akartam több órájára menni); és onnan tudtam meg, hogy egy hónapja meg is szűntek az órái. Elég rossz volt olvasni, sajnáltam, mert nagyon lelkes volt, és a pillanat ezredrészéig kicsit bűntudatom is volt, hogy el kellett volna járni többször az órájára, de hát ez hamar elmúlt. Na szóval, ő is velünk jógázott, meg még a Linda is, akit nagyon fura volt óra után kifáradva, összeizzadva látni, mert számomra ő volt eddig a gyönyörű, tökéletes alakú lány, akiről biztos vagyok, hogy hibátlanul végre tudná hajtani azt, amit mond nekünk, de igazából sosem láttam jógázni. Amúgy megint Andis óra és megint döghalál-szintű hőség; egy lány azt mondta utána, mikor kinn próbáltuk magunkat feléleszteni, hogy a végén már 45 fok volt bent! (Titokban örvend a szívem, hogy először, mióta járok ide, hozzámszól valaki, megvitatni a passiónkat.)
Aztán hazafelé a buszon találkoztam az általános iskolai kémiatanárnőmmel, nagyon jó volt látni. Elkezdtem bénázni, hogy "és a tanárnő... vagyis Ildikó néni...", de mondta, hogy nyugodtan tegezzem. Ebben persze nincs semmi különös, de valahogy... furcsán megnyugtató volt az egész, hogy jártam valahova jó sok évig, ahol ő is tanított, bár igaz, csak két évig, aztán most két év múlva véletlen összefutunk, és mosolyogva beszélgetünk, és ott van már a hátam mögött egy időszak, ami elmúlt, és néha szar, de sokszor szép volt, és már vége, és mondja a régi tanárom, hogy tegezzem csak. Meséltem, kicsit vidám felhanggal, hogy a kémiát idén hagytam abba, ő meg nevetett, hogy ezt nem is hallotta meg, de tudja, mennyire örülnek ennek a legtöbben. Mellesleg Annával még a Margitszigeten erről is beszélgettünk; hogy bár végigszenvedtem a kémiaórákat, de basszus, nem ülök többet a kémiaterem leghátsó padjában, nem firkálok Anna füzetébe, vagy nem nézem, ahogy késve megérkezik és levágódik mellém, nem játszom meg, hogy na ezt az új témát most szépen fogom jegyzetelni, és jó lesz belőle témazáróra tanulni, ezeknek mind annyi, ily módon véget ért egy szakasz a Zéletemben. Szip-szip. Meg persze nincs több ének, infó, rajz, vagy földrajz - és azt hiszem, hogy a rajz mellett a föcit sajnálom a legjobban, mert az utolsó fél évben, mikor csak ötösöm volt (hohó), nagyon is érdekes dolgokat tanultunk, amiknek Volt Közük a világhoz. Na mindegy.
Este futok. Előtte meg elmegyünk apukámmal a Telenorhoz, hogy szar a mobilom, nem érzékeli a SIM-kártyát. Remélem nem fog szerencsétlenkedni vagy értetlenkedni, eh. Nem baj, végig mosolyogni fogok és mélyeket lélegzem.