# 2012. aug. 28. / you're my boy
Van az a gyönyörű-különleges pillanat álom és ébrenlét között reggel, mikor az ember már sejti, hogy most nyitotta ki a szemeit a valóságba, de mégis, mintha pár másodpercig még az álom történéseinek vagy érzésvilágának a fátyla is szinte kitapinthatóan ott lenne a szemei előtt.
Ilyesmiben volt részem ma reggel is. Egy sötét, göndör hajú fiúval feküdtem egy ágyban, egymás felé fordulva, fejünket a karjainkra hajtva. Csak annyi konkrétumra emlékszem, hogy ez a srác végigsimít a hajamon, és annyit mond közben: "you're my boy". Még visszhangzott bennem ez a pár szó, míg lassan jött a felismerés, hogy csak álmodtam. Az ilyen szép álmok után általában egyfajta passzív-agresszív, keserű dühöt szoktam érezni, de nem ma. Végtelenül könnyű és szabad voltam, mintha csak rövid időre kellene búcsút intenem ennek az álombeli barátnak, és később még úgyis lenne alkalmunk egy ágyban feküdni, beszélgetni, egymás haját cirógatni. A fiú kicsit hasonlított a Eu Não Quero Voltar Sozinho című, iszonyú aranyos brazil kisfilm főszereplőjére, de volt benne valami a nemrég megismert olasz srácból is.
Gondtalannak éreztem magam ott azon az ágyon vele, és hatalmas nyugalomban-biztonságban. Olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy amióta felkeltem, ezen jár az eszem, és megnyugszom tőle. Fél tízkor keltem, és mivel fél négykor mentem el aludni, ez mindössze hat órányi alvás, de egy ilyen álom után nem voltam képes visszasüppedni semmilyen eszméletlenségbe (pedig azért megpróbáltam visszanyomni magam ugyanabba az álomba a fiúval, de rájöttem, hogy valószínűleg nem fog sikerülni). Tehát elkávézgattam, lezuhanyoztam, megint hajat mostam - tisztára rákaptam -, és elkészültem, hogy először anyukámmal elmenjek futónadrágot vadászni (meg is van, este felavatom), utána pedig elvillamosoztam az Örstől a gimiig, a tankönyvekért. Egészen vártam már, hogy újra benn lehessek, és nagyon dobogott a szívem, mikor megláttam az épületet; de elég volt körülbelül öt percet benn töltenem a fiúk közelében, és az érzés elmúlt. Nem baj, jó lesz azért visszatérni, várom is tulajdonképpen.
Az üres percek a villamoson ülve persze megihlettek a légvárépítésre. ...you're my boy too. I know relationships are never like fairy-tales and all those idealistic movies are bullshit, but right now, I feel like it's true about us. About this moment. And I wish this one moment could last forever, but then again, forever is such an awful word, such a burden. I'm not thinking we're never going to fight or we won't have problems to work on, but right now, it's perfect. Can it be perfect? Are you feeling the same way? I want you to feel the same way, without any hidden or oppressed doubts or uncertainties. Just for now. I suppose that's how I feel about weddings. You know how people say they can't really believe in the institution of marriage anymore, because half of them get divorced anyway, and that's statistics. But I think the only important thing is when you're standing in front of your love, and you say you'll stick around with him or her until the end, you actually mean it. In that precise moment. You know? És a fiú azt mondta, egyetért. És ő is tökéletesen boldog akkor és ott. Aw.