# 2012. szept. 10. / overthinking.
meghúztam tesiórán a jobb belső combom, mert amíg a bemelegítés fázisait tanultuk (most komolyan?), élvezkedtem az általános csodálatban, amiért meg tudom terpeszülésben fogni mindkét lábam előrehajolva, a tesitanárunk mondja, hogy "ja, látjátok, milyen laza a dávid? az álladat le tudod tenni?", úgyhogy éreztem, ha ezt megteszem, akkor még két plusz másodpercnyi középpont az enyém, ééés bizony letettem az állam, csak hogy a testem erre még nem igen volt kész, és ááááá. azóta fáj. buta, buta én. aztán "ömlengtem" a tesiöltöző előtt pár szót a tanár úrnak a nyári futós élményekről,  és mondtam, hogy le akarom a kétezret még pénteken futni, ha lehetne, és látszott, hogy ő tényleg nagyon büszke rám, de már ma is leamortizálta képességeimet az iskolai környezet olyan szintig, hogy két kör után kábé görcsbe volt a lábam vagy mi, lehet, hogy a napsütés is ártott, de most nem tudom, most bízzam-e el magam, hogy mivel a szigetnek a felét mindig le tudtam futni, és az is kábé kétezer, akkor miért ne tudnám majd a suliban is pénteken? és aztán pofára esem. vagy nem. jaj igazából nem szántam ennyi időt ennek a problémának a boncolgatására, mint ahogy itt látszik, DEviszont szántam jóval többet a törifakt-dologra.
ugyanis. elkezdtem gondolkodni. mindig itt cseszem el. végigcsináltam ezt a bizonyos duplatörit, az elsőt az új faktos tanárral. tulajdonképpen szimpatikus, szelíd-de-szigorú, és asszem elég jól vágja az egész törit, szóval sokkal másabb érzés az egész, mint a bogival volt két évig, aki jajdeédes meg minden, de igazából persze kezdő. persze már közben is találtam dolgokat, amik frusztrálhattak, mint hogy réka mellettem ül, és bele-belenéz az én jegyzeteimbe (na ettől szétvet az ideg, ha valaki képtelen jegyzetelni.) mindegy. utána beültem random egy színjátszókörös előadásra, aminek "tüzet viszek" volt a címe, elég komoly volt, végig az elalvás szélén álltam, és a felét nem értettem, de azért ügyesek voltak meg sokkoló volt. no és aztán a villamoson elkezdett pörögni az agyam a faktról. "ne stresszelj rá, csak tanulj holnapra, meglátod mi lesz, miért kell első nap véleményt mondanod?/milyen bátor lennél, ha most egyszerűen belátnád, hogy nem is vágysz erre az egész plusz nyűgre, szépen visszamondanád, és lemennél alapórára, és nyugi lenne, kevés óra, csak meditálnál és sportolnál és esetleg tényleg végigcsinálod az angol emeltet, és rákoncentrálsz valami más dologra, valami újra.../jaj, ne legyél hülye és ne görcsölj rá mindenre, így is sokkal kevesebb órád lesz, mint tavaly volt, bírd már ki és csináld, amit kitaláltál, még el se kezdődött semmi./áááááááá."
szóval, HALÁL. mivel ezt az egészet én vállaltam, folyton ott van a torkomban, hogy "de tényleg akartad? tényleg akartad?", mindezt úgy, hogy igazából a mai órán csak ismételtünk, tehát nagyon nem is csináltunk semmit. mi bajom van nekem? kééééész.