# 2012. nov. 9. / Surrender
Lehet, hogy ha leírom, megszűnik majd lenni - ha kielemzem, elveszti a lényegét - de muszáj legalább megörökítenem a tényt, hogy ma, 2012. november 9-én, hosszú-hosszú mocsárszerű lelki állapot után légiesen könnyűnek és boldognak éreztem magam, minden különösebb (vagy láthatóbb) ok nélkül.
Könnyedén keltem, könnyedén végigcsináltam az órákat (bár ma ez kisebb kihívás, mert csak öt óránk van), és bár biosz előtt már akaratlanul kicsúszott a számon valami szenvelgős duma (utána el is gondolkodtam, hogy ezt most minek mondtam ki, mikor nem volt miért?), de valójában semmi bajom nem volt a létezéssel. Ez itt a lényeg.
Elméletileg ez a legszerencsésebb fajta boldogságérzet, mert ha nincs oka, akkor nehezebb is elveszíteni, de attól tartok, még mindig a hagyományos duális spektrumon érzékeltem a dolgokat, ugyanis reggel végig az ment a fejemben, hogy "ne engedd el ezt az érzést, ne engedd, hogy elússzon". Hát, egész sokáig kitartott.
Ezek meg nagyon aranyos dalok.