# 2013. jan. 1. / kétezertizenhárom
ó, a buszon hazafelé megfogadtam, hogy nem fogom ezt az egész éjszakát megrágni, csámcsogni rajta, és hatszor visszaböfögni utána, de nem bírom ki, hogy ne. bebasztunk, oké, elég rendesen, de legalább mindhárman ugyanannyira; fetrengtünk a földön, egymás karjára írtuk tollal, hogy mi a másikra a jellemző (én azt kaptam, hogy "nagyon negatív vagy", meg "a dávid kurva helyes" meg "folyton azon gondolkodik, hogy mi gáz és mi nem" - bár ezt az utolsót szerintem pont én mondtam önmagamról, úgyhogy mindegy); de mikor reggel nyolc körül felkeltünk, és elkezdett andi meg petra beszélni, akkor jahj, rájöttem, hogy azért kellett inni, hogy ne érezzem azt, amit körülöttük józanon érzek. ezt nincs is kedvem kifejteni, mert már biztos megtettem ezerszer, ennyi.
petrának a vécében egy vicces menstruációs vér színű hányás után megmondtam, hogy örülök, hogy a barátom, mert lehet, hogy nem lana del rey, és nem menő, és stb., stb., de mégis ott van nekem, vagy valami ilyesmi. tök úgy éreztem magam, mint claire fisher, aki bármilyen különlegesnek érzi magát, végül a legunhipebb republikánus white trash pasit veszi el. (mert szeretik egymást.) jó, petránál nem ilyen durva persze a helyzet, de akkor is. biztos filmbe illő jelenet lett volna, ha valaki felveszi.
meg felhívtuk petra bencéjét, aki látens homi, és beszéltem vele mikor már nagyon kész voltam, és beképzeltem, hogy beleesnék, ha találkoznánk, és mondogattam petrának, hogy hozzon össze hármas találkát mostmár tényleg és jaj jaj, de reggel néztem petra mobilján a facebookot és láttam, hogy kiírta caps lockban, hogy "fuck life, i am lady gaga", én meg mondtam magamban, hogy a-a, mégsem kellesz. de rajta kívül még rengeteg osztálytársunkat is felhívtunk játszani az agyunkat. nagyon jópofának éreztem magam, de egy pici józan hang még akkor is bennem volt, ami tudta, hogy ez az egész, ami történik, valójában mélységesen gáz. valahol ez biztos jó ám. áhh, de jókedvű akarok lenni, úgyhogy akkor se fogom tovább analizálni a szánalmasságunkat. nem akarom szánalmasnak érezni magam!

de igazából az egész mindenség teljességgel irreleváns kéne, hogy legyen, ugyanis ilyen szép volt reggel a dér: