# 2013. márc. 10. / szép hétvége!
az utóbbi időben elég sótlan volt gyakran az életem, legfőképp a hétvégék, ugyanis nem nagyon történt soha semmi, és általában inkább úgy döntöttem, hogy tanulok hétfőre meg belenyugszom a reggeljóga-aztánsemmi típusú hétvégi rutinba, mint hogy kínos kétségbeeséssel szervezzek magamnak programokat, vagy ilyesmi. de ezen a héten sms-ezett sz. anna, hogy sétáljunk egyet szombaton, és aztán ma, vasárnap meg anyukám sulijában egy ilyen balettos előadás-bemutató volt, úgyhogy magától lett mit csinálnom, és ennek úgy örültem. mert úgy döntöttem, hogy lelazulok, és sikerült. tegnap még az angol könyvesboltban is voltunk anyukámmal (még mindig a tesóm által egy zenei versenyen nyert utalványokból), ő vett magának valami harlan cobent, én meg a fault in our starst, az invisible monsterst és a great gatsbyt, és az ennyi teljesítmény után megérdemlem jegyében nem valami kötelezőt kezdtem előre olvasni vagy ilyenek, hanem a fault in our starst. az már más kérdés, hogy annyira nem tetszik, pedig úúúgy akartam, hogy tetsszen. mindenki odáig van tumblrn john greenért, és gondoltam majd ilyen eredeti-quirky-cukiság lesz, és valójában gondolom tényleg az, csak úgy látszik, a sok gogol meg tolsztoj meg dosztojevszkij után nem tudom "lealacsonyítani" az "ízlésem" eddig, hogy ezt faljam. és sokáig nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi bajom nekem az ilyen típusú laza könyvekkel amit szeretnek a tinik (brrr), de ma jöttem rá, hogy szerintem az, hogy a nagy klasszikusokkal szemben nem érzem bennük , hogy a szerző előtte hetekig gondolkodott volna a cselekmény szerkezetén, meg a karakterek ábrázolásán, meg vázlatot csinált, meg egy mesterművet akart alkotni, hanem inkább ilyen érzelmi maszturbáció-szaga van, hogy leült, és im gonna write something really touching and cute so people will be able to escape into this parallel reality. és azt is tudom, hogy a legtöbben persze ezért olvassák az ilyen fajta könyveket, amivel semmi baj, meg nem vetek meg érte senkit, de lehet, hogy nekem már erre nincs szükségem? vagy én ezt inkább a filmekben élem ki (erre van esély), és a könyvek a sok kötelező miatt átvették az intellektuális táplálék szerepét? ténlyeg nemtom. az utóbbi verzió nagyon magasztosan hangzik, úgyhogy emellett kéne maradni. úgyhogy a klasszikusság iránti igényem remélem majd a fitzergald valahogy kielégíti, és palahniuk meg.. khm, talán keményebb lesz majd a stílusa, mint john greennek.
amúgy jó volt a tegnapi beszélgetés annával. úgy indult, mint ahogy mostanában vele szokott: elkezdte mesélni tömérdek történeteit érdekfeszítő életéből (és "sajnos" tényleg az), és persze figyelek, mert szívesen meghallgatom, de egy idő után már inkább pánikolok, hogy mikor tudok majd valamit én is mondani, és aztán észrevétlenül átsiklunk elméleti síkokra az élet nagy kérdéseiről meg a művészetekről meg szép idézetekről filmekben, és akkor már tudunk tök jót dumálni, szóval a végén mindig megnyugszom, hogy még nem romlott el köztünk a dolog, és még mindig jól esik vele lenni, meg érezni, hogy az alatt a réteg alatt, ahol annyira eltér az életünk eseménydússága, még mindig megvannak a közös pontok, de... remélem ez így is marad mindig.
ma meg gyönyörűséges volt természetesen a balett, a táncművészeti főiskola tanulói voltak, rengeteg gyönyörű segg és felsőtest. nagyon sokfélét táncoltak, és mindig úgy élvezem nézni, mert érzem azt a tömérdek munkát és odaadást és kitartást, ami az ő tudásuk mögött van, és ezt tökre tisztelem, meg persze a visszatérő toposz, hogy szörnyen irigylem, hogy valami így kitölti az életüket. és közben lehet, hogy közülük meg sokan pont arról álmodoznak szabad perceikben míg nyújtanak az óra előtt vagy whatever, hogy milyen jó lenne egyszerű gimisnek lenni, aki csak úgy elvan, és akinek nem olyan hivatása lesz, amiből húsz év múlva kénytelen kiszállni, mert kiöregszik belőle. ezt most csak úgy kitalálom, még egy balettossal sem beszélgettem életemben. de közben annyira szépek és kecsesek és erősek, biztos megéri. az én balettos karrierem öt évesen ketté tört, mikor egy év után abbahagytam, mert nem professzionális volt, ahogy azt elképzeltem, csak fogócskáztunk meg ilyesmi, meg mondjuk csak én voltam fiú, az kicsit fura volt.